Bodó. A Kisképzőben, szerte az országban szinte mindenki így szólította, így ismerte. Bodóczky István képzőművész, pedagógus, egyetemi tanár, sárkányépítő-és tervező mester ugyanis barátságos, közvetlen, jó humorú ember volt. Szívből evetett, és szívből mérgelődött. Mindenben, mindenhol a tiszta, logikus gondolkodást, az értelem adta megoldásokat kereste, s ezt tanította vésztanárként is. Életében a könnyedség, – lásd a felhők közt szárnyaló maga alkotta sárkánytest-és a szerkezetesség – lásd a sárkányok konstrukciója, a rajzórák felépítése, a képalkotás belső zerkezete – egyaránt jelen volt.
Képzőművésznek, „csak” képzőművésznek indult, de pályája kezdetén szinte kényszerből kezdett tanítani, s ez volt az ő tanári „damaszkuszi útja”. Itt érezte meg saját bevallása szerint, hogy igenis összeegyeztethető, egymást kiegészíteni képes
lehetőség a művész-tanár életforma. Bodónak életformájává vált a tanítás és alkotás egysége. Mindenben kereste, és meg is mutatta a példát. Ha kisgyerekekkel, ha leendő művészekkel, ha tanárokkal foglakozott ugyanazt a szellemi, erkölcsi,
szakmai elkötelezettséget adta és várta el.
