spot_img
KezdőlapRovatokVizuális kompetencia kutatásA vizuális kultúra története mint egy elméleti megközelítés története

A vizuális kultúra története mint egy elméleti megközelítés története

Zuh Deodáth – MTA Lendület Morál és Tudomány kutatócsoport/ MMA ösztöndíjprogram

A „vizuális kultúra” fogalma elsődlegesen úgy értendő, mint az ember alkotta vizuális környezetről szóló ismeretek összessége. Illetve érthető úgy is, mint az emberi  ismeretszerzés egy olyan formája, amely rákérdez arra, hogy bizonyos helyzetekben miért kell a képek révén szerzett ismereteket előnyben részesítenünk másfajta, elsősorban fogalmi okoskodáson alapulókkal szemben. Ha úgy tetszik, akkor vizuális kultúra (=VK) az, amelyet tudatos felismerés vezérel, hogy bizonyos ismerettartalmakat szükségszerűen vizuális eszközökkel kell megjelenítenünk ahhoz, hogy felfoghatók legyenek. Ez utóbbit nevezem a másodlagos diskurzus alapjának. Ez a felfogás nézetem szerint csak kevésszer került előtérbe. Az elmúlt szűk száz esztendőben a vizuális kultúrát is döntően másként határoztuk meg. A VK-ról forgalmazott elképzelésemet ismeretelméleti álláspontnak nevezem, és úgy gondolom, hogy a gyakrabban használt kritikai, illetve értékelő megközelítés az előbbi folyománya.

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

KIEMELT CIKKEK