Kezdőlap Rovatok Vizuális média Művészeti mémek az oktatásban

Művészeti mémek az oktatásban

Házas Nikoletta, ELTE,Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet

Tanulmányombanaz interneten terjedő mémek népszerű jelenségével foglalkozom. Abból a feltevésből indulok ki, hogy a többnyire csupán viccesnek tűnő, úgynevezett művészeti mémek (art memes) látszólagos banalitásuk ellenére olyan fontos ismereteket közvetítenek, amelyek jól használhatóak a nyugati vizuális kultúrtörténetet megalapozó európai művészettörténeti tradíció és a hozzá kötődő kultúrtörténeti ismeretek átadására az oktatásban. A jelenkori hálózati kultúrában digitális nyomokként terjedő művészeti mémek ugyanis a jelenből és az aktualitásból kiindulva, mintegy archeológiai szemlélettel irányítják a figyelmet a jelentől a múlt felé. Ez a fordított időszemlélet feltehetően közelebb áll a hálózati kultúrában felnövő, egymásra rakodó szövegekhez, hipertextusokhoz, valamint információk online kereséséhez szokott generációk tér-, és időszemléletéhez, és ezáltal könnyebben teremt hidat a jelen és a múlt között, mint a távoli múltból kiinduló, a jelentől távoleső történeti narratívák. Mindemellett a mémek alkalmasnak tűnnek a hálózati kultúrából kiveszőben lévő, fejlődésmodellre épülő időszemlélet részleges rehabilitációjára is, amely nem csupán a generációk és kulturális regiszterek közötti szakadások oldásához, de sorsunk tudatos megéléséhez is kiiktathatatlanul szükséges feltétel. 

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

KIEMELT CIKKEK

Szalay Tanár Úr búcsúztatása

Damokos Attila filmrendező, Somewhere in Europe Stúdió Beszéd, amely elhangzott 2022. október 15-én, Szalay József rajztanár, mesterpedagógus, Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje, a Magyar Rajztanárok Országos...

Rögös úton a csillagokig

Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta művésztanár életútjának bemutatása B. Szetlik Ildikó, rajztanár, tanítvány Kedves Olvasó, az alábbiakban Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta művésztanárral készült személyes hangvételű interjút teszem közzé. Gitta...

Térlátást és térbeli alkotókészséget fejlesztő gyakorlatorientált művészeti továbbképzés bemutatása

Az AMASS - Acting on the Margins, Arts as Social Sculpture című projekt keretében a MROE-vel együttműködésben megtervezte és megvalósította a GYIK Műhely Eplényi Anna,...

Matematika tanítás a művészeteszközeivel

Tanulási nehézségekkel küzdő diákok téri képességek fejlesztése a vizuális nevelésben Kugler Erika, Szent István Sport Tagozatos Általános Iskola és GimnáziumKárpáti Andrea, Budapesti Corvinus Egyetem Az AMASS...