Home Rovatok Művészet és élet Védett Gyermekkor Projekt – Világ Gyermekei Találkozó

Védett Gyermekkor Projekt – Világ Gyermekei Találkozó

0
Védett Gyermekkor Projekt – Világ Gyermekei Találkozó

A Védett Gyermekkor Projekt a tinédzserek fókuszába helyezi a ma kisiskolásait. Tizenhat éves diákok irányítják a figyelmüket nyolc éves kisgyerekek felé, azzal a céllal, hogy emlékezzenek saját korábbi életszakaszukra, miközben újra felfedezik a még náluk is kiszolgáltatottabb kislányok és kisfiúk világát. A középiskolások az alkotói folyamatban azonosulhatnak azokkal a kisgyerekekkel, akikkel, évtizedekkel később, együtt alkotják majd a Föld felnőtt lakosságát. Lesznek közös feladataik.

Az emberiség jövőjét érintő hangsúlyos kérdések a túlnépesedés, bizonyos társadalmak elöregedése, a környezetszennyezés, a globális felmelegedés vagy a migráció stb. Elengedhetetlen a nevelés részévé tenni az emberi élet történéseinek értelmezését, az önreflexiót, a sorsunk alakításában vállalt felelősség kialakítását, a közösségért való tudatos gondolkodást és együttműködő cselekvést.

A Védett gyermekkor projekt erre a komplex edukációra tesz kísérletet a vizualitás gazdag nyelvezetét és más műveltségterületek változatos tartalmait segítségül hívva.

A teljes cikk itt olvasható.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here