Kezdőlap Rovatok Vizuális média A hídon át az együttlétbe

A hídon át az együttlétbe

Ângela Saldanha, Teresa Eça, APECV (a Portugál Rajztanárok Országos Egyesülete)
Crossing Bridges and Being Together című írásának szemléző fordítását Gaul Emil készítette

Ebben a cikkben két témát mutatunk be, mindkettő Portugáliában, 2021 júliusa és novembere között zajlott le. Az egyik társadalom peremére sodródott csoport tagjai
cigányok, a projektjük címe: „Paracity: a hídon át”, a másik munkanélküliekből álló csoport programjának címe „Együttlét”. A témák és címek közös munka körvonalai, beszélgetések során alakult ki. A „Paracity: a hídon át” egy metafora, ami egyszerre jelenti a cigányok lakhelyét és az ösvényt, amelyen keresztül érkeznek és távoznak a művészek. Ezen az ösvényen keresztül közelítették meg a közösséget, találkoztak az emberekkel, innen látták családi életüket, és hívták meg a közös munkára. Ez a program volt a döntő első lépés, aminek eredményeképp a résztvevők élete kezdett láthatóvá válni a külvilág számára.
Az „Együttlét” vált a céljává egy munkanélküliekből álló csoportnak, aminek a tagjai felismerték a kapcsolatteremtés fontosságát.

A teljes cikk ide kattintva olvasható

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

KIEMELT CIKKEK

Szalay Tanár Úr búcsúztatása

Damokos Attila filmrendező, Somewhere in Europe Stúdió Beszéd, amely elhangzott 2022. október 15-én, Szalay József rajztanár, mesterpedagógus, Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje, a Magyar Rajztanárok Országos...

Rögös úton a csillagokig

Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta művésztanár életútjának bemutatása B. Szetlik Ildikó, rajztanár, tanítvány Kedves Olvasó, az alábbiakban Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta művésztanárral készült személyes hangvételű interjút teszem közzé. Gitta...

Térlátást és térbeli alkotókészséget fejlesztő gyakorlatorientált művészeti továbbképzés bemutatása

Az AMASS - Acting on the Margins, Arts as Social Sculpture című projekt keretében a MROE-vel együttműködésben megtervezte és megvalósította a GYIK Műhely Eplényi Anna,...

Matematika tanítás a művészeteszközeivel

Tanulási nehézségekkel küzdő diákok téri képességek fejlesztése a vizuális nevelésben Kugler Erika, Szent István Sport Tagozatos Általános Iskola és GimnáziumKárpáti Andrea, Budapesti Corvinus Egyetem Az AMASS...