Kezdőlap Rovatok Művészet és élet Küzdelem az öregedés ellen drámapedagógiával

Küzdelem az öregedés ellen drámapedagógiával

Isabelle Gatt, Máltai Egyetem: Combatting ageism through participation in a theatre-making process and performance című írásának szemléző fordítását Gaul Emil készítette

Ez a cikk arról szól, hogy milyen hatással volt az öregedéssel küzdőkre a színjáték és a felkészülés a darabra. A „Váratlanul” (F’Ħakka t’Għajn) című színdarab maga is az öregedésről szól és ennek a betanítását és eljátszását mutatja be a tanulmány. Színházi szakemberek csoportja dolgozott együtt hat önként jelentkező asszonnyal, akik az Aktív Idősek Központjába jártak. A forgatókönyv az asszonyok életéről, tapasztalatairól szólt,
amit a dráma műhelyben elmeséltek, elénekeltek egymásnak. A főhős maga is nő volt és egy fiatal férfi színész. Az adatok, amelyek a fókuszcsoportos beszélgetésekből, a művészek naplójából és a kutatók megfigyeléseiből álltak össze, azt mutatták, hogy a felkészülés és maga az előadás is pozitív hatással volt a résztvevőkre, csökkent a magányosság érzetük, növekedett a csoport kohézió és egy kicsit „kihúzták magukat”.
Sőt, mi több, a színházasdi mindenkire jó hatást gyakorolt és kitartottak mellette, a Covid 19 korlátozások ellenére, mert mindenkit mélyen érintett, erőforrást adott, és növelte az
állóképességet. A darab hallgatósága körében felvett kérdőív további eredményei azt sugallták, hogy a darabban látható hiteles öregedési történet áttöri a szemérmesség gátját és párbeszédet indít az idősödésről. A kutatók azt állapították meg, hogy a színjáték valószínűleg kulcsszerepet töltött be náluk abban, hogy jobban érezzék magukat, kialakuljon a csoport kohézió, és szolidaritást vállaljanak egymásért.

A teljes cikk ide kattintva olvasható

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

KIEMELT CIKKEK

Szalay Tanár Úr búcsúztatása

Damokos Attila filmrendező, Somewhere in Europe Stúdió Beszéd, amely elhangzott 2022. október 15-én, Szalay József rajztanár, mesterpedagógus, Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje, a Magyar Rajztanárok Országos...

Rögös úton a csillagokig

Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta művésztanár életútjának bemutatása B. Szetlik Ildikó, rajztanár, tanítvány Kedves Olvasó, az alábbiakban Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta művésztanárral készült személyes hangvételű interjút teszem közzé. Gitta...

Térlátást és térbeli alkotókészséget fejlesztő gyakorlatorientált művészeti továbbképzés bemutatása

Az AMASS - Acting on the Margins, Arts as Social Sculpture című projekt keretében a MROE-vel együttműködésben megtervezte és megvalósította a GYIK Műhely Eplényi Anna,...

Matematika tanítás a művészeteszközeivel

Tanulási nehézségekkel küzdő diákok téri képességek fejlesztése a vizuális nevelésben Kugler Erika, Szent István Sport Tagozatos Általános Iskola és GimnáziumKárpáti Andrea, Budapesti Corvinus Egyetem Az AMASS...